tegnap munka után mind3an elmentünk a Sirályba, ahol a ZöFi-ről szóló dok.filmet adtak le...érdekelt, hogy pl. a Greenpeace-hez képest mit csinálnak a "Zöld Fiatalok". A Greenpeace radikalizmusa gimnazista koromban tetszett, aktivizmusuk ma már nem annyira... most ismét megállapíthattam, hogy nincs olyan szervezet, egyesület, csoportosulás, amihez hajlandó lennék csatlakozni. Nem tudnám elviselni, hogy akkor azzal azonosítsanak, hogy egy bizonyos célért fellépő csapat tagja legyek, hogy szívvel-lélekkel belevessem magam egy elém helyezett projektbe, hogy lelkes tagja legyek bármilyen kész elvekkel, stílussal, stb-vel rendelkező csoportnak, ami valamilyen szintű kizárólagosságot követel. Én szabaduszó vagyok, és a barátaim is azok. Lehet, hogy ez a mindenben ott rejtező kettősség és hiábavalóság miatt van. Ez van...rosszul vagyok az előre legyártott stílusoktól, eszmerendszerektől, álláspontoktól. Aki egy az egybe azonosulni tud bármilyen csoportosulással, stílussal vagy eszmerendszerrel, az nekem gyanús. Tessék, Anyegin, akinek volt egyénisége, sem tudott dandy lenni, mert baromira nem élvezte azt sem.
Mindegy, utána még elborozgattunk egy kicsit...azt hiszem most először éreztem igazán jól magam ott.

így teltek napjaink

A laptop energiaháztartásával problémák vannak, sötét a képernyő...Hugi az ablak melletti(!) kisasztalnál akart internetezni..persze az ottani fény rátett egy lapáttal a képernyő sötétségére, ezért egy pokrócot terített magára és a gépre...én közben olvastam...ha felé pillantottam, már megint egy Csehov darabban érezhettem magam...igen, ez az egész...hogy ő magántanuló és próbál tanulni (=egész nap otthon van-kivéve:bolt,mozi,Ferenciek tere-ami a templomot és a Jégbüfét jelenti), az hogy én egy medvetöltő állomáson dolgozom és amikor otthon vagyok olaszul próbálok tanulni...tehát ezekre a délelőttökre vagy délutánokra, amikor épp mindketten otthon ülünk általában találó mindaz, amit a "drámaiatlan dráma" fogalma magában rejt. Tehát ő a pokróc alatt netezett, én a fotelban tanultam. Közben a "Gyertek lányok öltözettek fehérbe" népdalt énekeltem, amiből 2 sort tudok, de azt rendületlenül ismételgettem, különböző hangszíneken-mint tegnap az "Under my umbrella, ela, a a a"-t (oppure Sotto il mio ombrello, elo elo e e). Akárhányszor az ablak felé néztem, nevetnem kellett. Egyszer Hugi felállt a pokrócba(barna színű) bugyolálva és valami ősbemutatóról beszélt, közben tekergette magát. Mivel nekem róla rögtön a "ki vagy te rém, én nem téged hívtalak" idézet ugrott be Az Ember tragédiájából, az ősbemutatóra így reagáltam: " Na az pont nekünk való"...Mert ő amolyan ősszellem hatását keltette, ahogy ott mozgolódott a pléddel a fején. És még Nyomo nem is volt otthon.
Ezeken a délelőttökön sokszor rámjön egyfajta nevetőroham, ha belegondolok, hogy olyan az életünk mint egy színdarab(Csehov), van itt minden: unalom, kitörések, lézengés, lelkesedés, vágyódás, tehetetlenség, abszurdum, komikum---ja, és mindez egy 3 szárnyas ablakkal ellátott szobában.Csak motozunk a tennivalók felületén...
Az emberek végtelenül arrogánsak tudnak lenni, vagy ez egyszerű neveletlenség? És akkor ki a felelős? Hol kezdődik a személyes felelősség és hol végződik a szülői? 2008 10 07

A gomba dicsérete

"Ó hát a laskagomba maga a csoda...annyira gyönyörű!"
Ezt épp az előbb hallottam. Reggel 2 nagy szatyor gomba várt a konyhaasztalon: szegfű-, és laskagomba. Most anyu keresett valami receptet, de nem árulta el, hogy mit...kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.
Azért a fenti felkiáltás elég jellemző. A gombák pedig-mi tagadás-valóban csodálatosak! Szarvasgombás pesto: my precious.
( A macskán lévő azonosíthatatlan fehér pont egy gomba és az én kalapom is fehér)