Régi helyzetjelentés

A minap bejött a boltba Tinódi Lantos Seb., hogy mégis mit gondolok erről az én históriákba nem foglalható tevékenységemről? Mert ő bizony igen régóta próbálná megörökíteni ezt is, megragadni az esszenciáját, de hát nem tudja miként vélekedjen erről-kivált az általa megélt események fényében. Hogy ő nem tudja, lehet, hogy ehhez túlságosan régimódi, de hogy ő megmondja őszintén, egy kalap szarba nem nézi ezt.
Nem mondom, hogy én nem így látom, de azért azt csak megkérdeztem tőle, hogy hát a zsé érdekében azért ő is hajlandó lenne ebből a kalap szarból illatozó nárcisz csokrot farigcsálni, nem? Hát de. Na ez az,látja. Erre ő: történelemformálás, lélek, életcél?
No thanks.

Ma beszólok mindenkinek...

"The Bodies"....mára már az ország összes gimnáziumának volt ideje megszervezni, hogy megnézze ezt a kiállítást, ami inkább tűnik hatásvadásznak mint fantasztikusnak...mindenesetre jó dolog a Király utcában lakni-főleg ha nincs épp elbarikádolva az utca egy bizonyos része, bizonyos iskoláscsoportok által...bizonyos kiállítás miatt. Mindenki tehet egy szívességet...de főleg azok, akik az Anita moda butikba igyekeznek, ahol végülis nem ugyanazt lehet kapni, amit az összes többi hasonló butikban. Csak tudnám hogyan választják ki pont ezt, az 50ezer ugyanilyen hely közül? Mi az, amitől ez különlegesebb? Meg hogy új? Na de mihez képest?
Ja, az Instantról már nem is beszélve, ami igaz, hogy érdekes is lehet, tekintve, hogy egy egész bérházat foglal magába, különböző, egymásból nyíló szobákkal, stb....viszonyt a Szimpla meg az összes többi "stílusos hely" is ugyanezzel a lepattant, lim-lomos technikával stílusoskodik...de mindezt előre megtervezve, semmi esetlegesség, ez nem az évek során pattant le, hanem eleve ilyen...de ez persze először érdekes meg jópofa, de a 600ezredik ilyen hely után már inkább csak tipikus. Arról nem is beszélve, hogy mindenki ugyanúgy néz ki...ez kiszámítható, kiismerhető és tipikus...tisztelet a ritka kivételnek.

Tarkovszkijról

Tarkovszkijról: rájöttem, hogy a kedvenc filmrendezőm, nem láttam ugyan az összes filmjét, de amit igen, azokból is kiderült egy s más. A Sztalker fantasztikus. Az ember végül kikényszerül a pusztába, ahol semmi sincs csak egy két rom, minden a tárgyak mulandóságáról beszél és az egzisztenciális kérdések, a lélek legmélyebb és egyben legárnyaltabb mozzanatai kerülnek előtérbe. Ez a hely mindenre fényt derít, az emberről leesik az álarc és megmutatkozik a valódi én: a gyengeségek, az élethazugságok, és csak a lecsupaszított én, akinek valóban nincs már semmi reménye, aki már csak az „istálló melegére” vágyik és nem a lámpafényes üres palotára (lásd: Pilinszky), csak az képes új emberként hazatérni ebből a pusztából. Ez a puszta a Zóna. Van itt egy hely, egy szoba, ahol teljesülnek a kívánságok, de aki nem egészen reményvesztett és gyenge, az talán holtan esik össze még az ajtajában…aki csak játszadozik a mélységgel, aki valójában csak a felszínen mozog.
Egyébként nem lehet róla elemzést írni, konkrét mondanivalót keresni…mindenkinek mást jelent valószínűleg…csak elmélyedni lehet benne és követni (lásd: Szilágyi Ákos filmelemzését)
Míg a Mátrix nagy költségvetéssel, ütős jelenetekkel, stb. szintén arra utal, hogy talán az az élet, amit élünk nem a valóság, hogy létezik valami más is, ami talán nem olyan csillogóan szép, de valódi, addig a Sztalker ezt úgy ábrázolja, hogy a 3 főszereplő tulajdonképpen végig egy rozsdás vasdarabokkal teleszórt mezőn bolyong…és a hatás ugyanolyan erős, sőt…Persze, mindenkinek más filmnyelv közvetíti jobban a mondanivalót, lehet, hogy a Stalker puritán képi világa és elvontsága egyeseknek megfoghatatlan, ez van.
Nekem ez az (egyik) kedvenc filmem.

Egy patak csordogál a fűben, a patakban egy-egy rozsdás alkatrész, egy tükördarab és kövek. A szél is fújdogál. A vízesés előtti boltívekről függő vasdarabokat időnként meg-meglóbálja (valójában rozsdás lámpabúrák, nyikorgás). Nem vagyok se jó se rossz, csak reménytelen. Reményt nem ismerő. Nem, célt nem ismerő. Remény van. Ha rálépek a homokágyra lehet, hogy elsüppedek. A felbukkanás máshonnan várható, egy medencéből, melyben esővíz van. Ez a hely szeszélyesnek tűnik, de lehet, hogy egzakt, konkrét, szilárd, adott, és ami hullámzik az csak(!) a lelkiállapot. Ez a hely vagy úgy változik, ahogy mi, vagy mi vetítjük ki rá mindezt és ő maga szilárdan áll. De nem mindig létezett, mi hívta elő és miért zártuk ki az életünkből. Miért kell lemerülni belé és nem csak átlépni?